Nem tudunk elengedni
Mi lenne, ha elengednénk az elképzeléseinket?
Szó sem lehet róla. Nem tudunk elengedni. Néha elgondolkodom azon, milyen sok ember búslakodik csak azért, mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan elképzelték. Pedig lehet, hogy ha egy pillanatra abbahagynák a búslakodást, észrevennék, hogy olykor éppen az válik hasznukra, ami helyette történik. De nem – csak erőltetik tovább az elképzelést… és közben búslakodnak… mert nem úgy megy… mert erőltetni kell.
Hányan vagyunk, akik elképzelése szerint: „Egy férjnek beszélgetnie kell a feleségével.” Taktikázunk, témát keresünk, előhozakodunk, mélyítjük a témát, mert „mégiscsak igazibb”, és közben megfeledkezünk a csendről, a szavak nélküli összepillantásokról, a pajkos kacsintásokról. Mert a sok erőltetéstől nem tudunk könnyedek lenni, nem tudunk felszabadultan elengedni. „Résen kell lennünk”, hátha épp beszélgetésre tudjuk terelni a helyzetet.
Persze kicsit kisarkítva írtam, de értitek, ugye, a lényeget?
Mindig ott motoszkál bennünk az elvárás, hogy a dolgok „így” vagy „úgy” kellene, hogy menjenek, és ha nem úgy megy, akkor az irány csakis rossz lehet.
Hogy ha a férjem nem kérdez vissza azonnal, akkor biztosan nem is érdekli.
Nem mesél a gondjairól, ha nem avat be a lelki világába, akkor biztos eltávolodtunk.
Nem mondja ki naponta, hogy szeret, akkor talán már nem is szeret.
És miközben szorosan markoljuk az elképzeléseinket, és mindenáron abba az (jó) irányba próbáljuk kormányozni a dolgokat, elfelejtjük észrevenni azt, ami van.
Azt, ahogyan a férfi esetlenül megsimítja a hátunkat, vagy elmossa a poharát este, nehogy szidást kapjon. Azt, amikor a férjünk, bár nem mesél, de este jólesően néz végig a családján. Azt, amikor a társunk a szemével próbál elmondani valamit. Azt, amikor a gyerekünk egyre hangosabban követeli, hogy „Anya, légy büszke rám.”
De mi nem ezt nézzük. Mi a hiányokat nézzük. Ami nincs, amit nem mondott, amit nem tett. És közben annyi minden történik helyette – csak nem tudjuk észrevenni. Mert hát mennyire szép az az idillikus családi kép!
A kontroll kényszere
Az emberi természet egyik alaptulajdonsága, hogy szeretjük kontrollálni a környezetünket. Úgy érezzük, ha mi irányítjuk, akkor kevesebb esélyünk van a sérülésre. Ezért aztán mindenre van egy tervünk: milyen legyen a kapcsolatunk, hogyan viselkedjen a párunk, hogyan érezzék magukat a gyerekeink, mit mondjon a főnökünk, miként alakuljon az életünk.
De mi történik akkor, ha valami nem így alakul? Hirtelen szorongani kezdünk. Azt érezzük, valami nincs rendben, és még jobban megpróbáljuk irányítani. Erőltetjük a beszélgetéseket, a „minőségi időt”, az intimitást. És minél jobban akarjuk, annál távolabb kerül tőlünk.
Az élet áramlásában lenni, elengedni
Mi lenne, ha néha csak hagynánk, hogy a dolgok megtörténjenek?
Ha elengednénk a görcsös ragaszkodást ahhoz, hogy a dolgok pont úgy alakuljanak, ahogyan azt elképzeltük? Ha észrevennénk a pillanatokat, amelyeket nem lehet irányítani, de amelyektől igazán élővé válik az élet?
A valódi kapcsolódás sokszor a spontaneitásban rejlik. Egy mosolyban, egy váratlan érintésben, egy csendes összepillantásban. Egy kisgyerek harsány kacagásában, amikor épp nem próbálunk neki „tanulságos” játékot mutatni, csak ott vagyunk vele. Egy barát őszinte nevetésében, amikor nem a tökéletes programot szerveztük meg, hanem egyszerűen csak együtt vagyunk.
Ezek azok a pillanatok, amelyek igazán számítanak. Nem a gondosan megtervezett beszélgetések vagy a mindenáron létrehozott „mély kapcsolódások”. Az élet sokkal egyszerűbb, mint hisszük – és sokkal szebb, ha hagyjuk magunkat benne létezni.
Hogyan tudjuk elengedni az elvárásokat?
Ha magadra ismertél ebben az írásban, és szeretnél könnyedebben viszonyulni az élethez, itt van néhány gondolat, ami segíthet:
1. Figyelj arra, ami van, ne arra, ami nincs. Ha a párod nem beszélget veled hosszan, de csendben megfogja a kezed, akkor vedd észre azt az érintést.
2. Engedj másnak is irányítani. Engedd meg magadnak, hogy néha csak sodródj az eseményekkel, és hagyd, hogy az élet meglepjen.
3. Légy jelen. Ne a múlt hibáit, vagy a jövő lehetőségeit rágd állandóan – élvezd azt, ami éppen most történik.
4. Hagyd, hogy a kapcsolódás organikusan történjen. Nem kell mindig mély beszélgetés vagy nagy érzelmi kinyilatkoztatás. Néha elég egy cinkos mosoly.
5. Engedd meg magadnak a könnyedséget. Nem kell mindig mindent elemezni, fejleszteni, jobbá tenni. Néha csak legyél.
Összegzés
A boldogság sokszor nem ott van, ahol keressük. Nem az elképzelt jövőben, nem a mások által megfogalmazott elvárásokban, nem a „kellene”-kben. Ott van a jelen pillanatban. Az apró történésekben, a csendekben, a nem tökéletes, de igaz pillanatokban. Csak tanuld meg észrevenni.
Te mit látnál meg, ha ma egy kicsit kevesebb elvárással szemlélnéd a világot?
A női kör segít magadra találni
Ha úgy érzed, hogy női erőre, női minőségre van szükséged, csatlakozz hozzánk. Az életünk természetes folyamata a saját utunkat járni, úton lenni, akár életünk végéig. Ennek egy részét miért ne tehetnénk együtt, egymás között, egymás erejéből, tapasztalataiból is táplálkozva?
A női hangERŐ női körről itt olvashatsz, gyere és csatlakozz hozzánk. Töltsd ki az űrlapot:
Várlak téged is szeretettel, Kinga
