Trend előrejelzés 2025

2025 Trend Előrejelzés: Az öltözködés és az önkifejezés új korszaka
Nemrég volt szerencsém részt venni a Lola Kovacs Style Academy által szervezett TREND.ELŐRE.JELZÉS eseményen, ahol betekintést nyertünk a 2025-ös tavaszi-nyári trendek jövőjébe. Számomra nemcsak a bemutatott trendek voltak izgalmasak, hanem maga az esemény is lenyűgözött –inspiráló volt a hangulat és az előadás is, hogy ha ismét megrendezik, mindenképp ajánlom a figyelmedbe!
A legizgalmasabb számomra az volt, hogy úgy tűnik, a trendek egyre inkább abba az irányba haladnak, amelyet én is régóta vallok: az ÖNISMERET és a STÍLUS szoros összefonódása felé. Úgy tűnik, a következő szezonban igazán nagy szerepet kap az identitás, az önérzet és a hitelesség – és ahogy azt jól tudjuk, ezek csakis mély önismerettel létezhetnek igazán.
Bízom benne, hogy a tavasz és a nyár elhozza nekünk nőknek az öltözködés örömét, a megjelenés szabadságát, a színek és formák egyvelegét, a stílus áramlását, a személyiség lágyságát, a hangerő helyett a jelenlétet. És persze nem utolsó sorban, az önismeret fontosságának tudatosítását.
Az örömnek öltözni, nem az ítéletnek. #trend
A legnagyobb trendkutató cégek előrejelzése szerint, 2025-ben az öltözködés egy csendes lázadás eszközévé válik, amely túlmutat a divat világán. A trendeket nem az elvárások formálják, hanem a kreativitás, a játékosság és a szabad önkifejezés. Az év legfontosabb üzenete, hogy az öltözködés ismét az örömről szóljon, ne pedig a társadalmi ítéletről. 2025 a személyes stílus ünnepléséről szól, ahol az egyéniség és az önbizalom az új luxus.
A Maximalizmus visszatérése
A minimalizmus letisztultsága után újra teret kap a rétegződés, a gazdag anyaghasználat és a merész sziluettek kombinálása. A maximalizmus több mint egy stílusirányzat – egy olyan hozzáállás, amelyet a kreativitás és a kísérletezés táplál.
• Sziluettek: A „soft power” jegyében nőies drapériák, fodrok és bőven rétegezett sifon jellemzi a szezon darabjait.
• Textúrák: Könnyed, lebegő anyagok és feszes struktúrák dinamikus kontrasztja.
• Forma és funkció: A légies virágmintás anyagok krinolinból készült, feszes abroncsszoknyákká alakultak át, megidézve a régi idők eleganciáját modern kontextusban.
A Mix and Match művészete
A szezon egyik legizgalmasabb aspektusa a különböző minták és stílusok merész keverése. A retró elemek újraértelmezése különösen nagy szerepet kap.
• Minták: Retro inspirációjú grafikai printek és romantikus virágminták váratlan kombinációi.
• Rétegezés: Anyagok és textúrák egymásra építése, amely dinamikát és karaktert ad az öltözékeknek.
• Színek: A nosztalgia és az avantgárd találkozása – lágy pasztellek és vibráló, telített árnyalatok együttes megjelenése.
A minták harmóniája és merész párbeszéde
A 2025-ös tavaszi-nyári szezonban a minták összekapcsolása új dimenzióba lép. A hagyományos pöttyök, állatminták és csíkok váratlan módon keverednek egymással, míg a virágmotívumok modern, absztrakt formákat öltenek. A vizuális játékosság egyensúlyt teremt a retro és a kortárs esztétika között, lehetővé téve a merész, mégis kifinomult öltözködést.
A szezon meghatározó irányzata a különböző kultúrák vizuális elemeinek ötvözése, amely egzotikus és vibráló megjelenést kölcsönöz a daraboknak. A mediterrán mozaikminták, az ázsiai textilek finom vonalai és az afrikai motívumok organikus formái egyesülnek az új generációs divattervezők kezei alatt. Az eredmény egy rendkívül gazdag és eklektikus stílus, amely a globális inspirációkat helyezi előtérbe.
A nagy divatházak bemutatóin a különböző textúrák és minták ütközése vált meghatározóvá: a kockás és pöttyös kombinációk, a régi világ csíkos motívumainak modern újragondolása, valamint a romantikus virágminták és az éles grafikai elemek találkozása egy öltözéken belül. A trend arra ösztönöz, hogy merjünk eltérni a megszokottól, és játsszunk az anyagok és formák nyújtotta lehetőségekkel.
2025 színpalettája
A 2025-ös év színei az érzelmi rezonancia és az esztétikai harmónia tökéletes kombinációját hozzák el. A természetes tónusok, mint a mocha mousse és a csokoládébarna, meleg alapot teremtenek, míg az élénk árnyalatok – például a marigold/mandarin, a cseresznyevörös és a 24K arany – erőteljes karaktert adnak a megjelenésnek.
A pasztell árnyalatok továbbra is népszerűek, különösen a vajsárga, a tea rose (púderrózsaszín), valamint az éteri jégkék és periwinkle. Ezek az árnyalatok egyensúlyba hozzák a harsányabb színeket, és romantikus, könnyed megjelenést biztosítanak.
A zöld különösen nagy hangsúlyt kap, a pistachio, a smaragdzöld és a mentazöld árnyalatokkal, amelyek frissességet és modern eleganciát sugároznak. Az idei színpaletta a régi és az új tökéletes fúzióját képviseli, lehetővé téve a viselő számára, hogy saját történetét színeken keresztül mesélje el.
2025 az ÖNKIFEJEZÉS éve a divatban, ahol a múlt inspirációi és a modern kreativitás találkoznak, a nosztalgia és az ártatlanság jegyében zajlik, hogy egy olyan öltözködési kultúrát hozzanak létre, amely úgy egyéni, hogy közben felszabadító.
Most pedig jöjjön egy kis ízelítő az előrejelzett trendekből.
Soft Filter - a légies anyagok és finom áttetszőség
A 2025-ös szezon kifutóin a leheletvékony tüll, sifon és organza anyagok sejtelmes könnyedsége ellensúlyozza a drámaibb, gótikus hatású darabokat.

A „naked dressing” trend továbbra is jelen van, de romantikusabb, rétegezett formában, ahol a modellek szó szerint több, fátyolos anyagrétegbe burkolóznak.

Coastal Cool – A tengerész stílus újjászületése
A 2025-ös divatban a klasszikus tengerész esztétika is visszatér: svájcisapkák, matrózgallérok, breton csíkok, hajós cipők és arany gombok uralják a szezon ikonikus darabjait. A francia tengerparti stílus modern értelmezése lezser, de mégis elegáns megjelenést biztosít.

Athleisure Evolution – A sportos luxus új korszakba lép
A sportos elemek és a hétköznapi divat fúziója folytatódik. A biciklis nadrágok, oversized pulóverek és retró melegítők mellett, a széldzsekik és egyéb sportos kiegészítők is központi szerepet kapnak. Az új athleisure-trend a kényelem és a funkcionalitás elegáns összeolvadása.

Az új athleisure-trend a kényelem és a funkcionalitás elegáns összeolvadása, ahol a sportruházat már nem csupán az edzőteremben, vagy az otthoni pihenés során kap helyet, hanem a mindennapi öltözködés szerves részévé válik. A kifutókon és az utcai divatban egyaránt megfigyelhető a sportos és formális elemek izgalmas keveredése: elegáns blézerek sportcipőkkel, selyemszoknyák technikai anyagból készült dzsekikkel, bikini alsó, bikini felső párosítása utcai darabokkal, valamint sportruházati inspirációjú szabásvonalak a hétköznapi viseletben. Az innovatív anyaghasználat – mint a kompressziós anyagok, hálós panelek és fényvisszaverő részletek – nemcsak stílusos, hanem praktikus megoldásokat is kínálnak. Az athleisure tehát 2025-ben tovább fejlődik, és még inkább a sokoldalúság, az önkifejezés és a modern életvitel rugalmasságát helyezi előtérbe.

Therapeutic Laziness – A „pizsama stílus” napközben is megállja a helyét
A WGSN fogyasztói trend előrejelzése szerint az elegáns pizsamaszerű öltözetek egyre népszerűbbek nemcsak utazásokhoz, nyaralásokhoz, hanem hétköznapi viseletként is. A nappali viseletté avanzsált „day-jamas” koncepció a komfort és a luxus kombinációját hozza el.

Plain Plaid – A kockás minták lázadása
Bár sokan a kockás darabokhoz különböző jelzőket aggatnak, mint „ódivatú”, „öreges”, vagy „asztalterítős”, mégis a kockás minta térhódítása töretlen. A kockák időtlen klasszikus, amely egyaránt megidézi a tradíciót és a punk-rock lázadást. A retró skót kockák modernizált változatai egyaránt felbukkannak hétköznapi és elegáns ruhadarabokon.

Suede Mania – A velúr reneszánsza
A Heuritech AI-alapú előrejelző szerint a velúr, 2025 egyik vezető anyaga lesz, különösen a tavaszi szezonban, amikor a bohém és romantikus hatású trendek erősödnek. A puha, nőies textúra új életet lehel a szezon legikonikusabb darabjaiba.

Taktikus Textilek – Mozgásban élő részletek
Habos szegélyek, könnyed tollak és bohém rojtok – a 2025-ös szezon a dinamikus, látványos mozgást ünnepli. A húszas évek flapper ruháinak modern verziói visszatérnek az estélyi viseletekben és nyári kapszulagardróbokban egyaránt.

A rojtok, a fodrok, a lágyan áramló anyagok még nem érnek véget, a finom nőiességet képviselik, amelyek minden mozdulatban külön életet élnek.

Bohemian Daydream – Az álomvilágba vezető bohém stílus
A hetvenes évek bohém esztétikája sosem volt ennyire álomszerű. A csipke ruhák, a lebegő rojtok és gazdagon hímzett részletek a szezon legromantikusabb megjelenéseit hozzák el.

Masculine Suiting – A férfias szabásvonalak finomításával
Az én egyik kedvencem. A „maszkulin-feminin” koncepció már azóta forog a divatban hogy Yves Saint Laurent 1966-ban bemutatta a női szmokingot.
A Victoria Beckham, Saint Laurent és Erdem tervezők által meghatározott trend a férfias szabásvonalakat ötvözi a nőies eleganciával. A klasszikus és laza zakók, nadrágok új, letisztult és minimalista értelmezést kapnak, melyek egyszerre tartalmazzák a kissé férfias és nőies jegyeket, így izgalmas feszültséget adva a megjelenésnek.

Couture Blues – A farmer és a kék árnyalatok ünneplése
A farmer sosem megy ki a divatból, így 2025-ben a különböző farmer árnyalatok és textúrák izgalmas mixelése lesz a kulcs. A kanadai tuxedo (denim on denim) modern verziója trendi és vagány alternatíva. Nem csak a farmer, hanem a kék szín túlnyomó használata is megjelenik. A fehér ingek, blúzok, (itt írtam arról, hogy hogyan emelik a szettünket) nadrágok helyébe a kék lép.

Sosem voltam egy farmeres lány, de most elnézve ezeket a szuper nőies farmer szetteket, kedvem támadt hozzájuk. Neked hogy tetszenek?

Dresses over pants – Hibrid stílusok időszaka
A divat imádja a hibrid darabokat, és ebben a szezonban a „skants” (skirts and pants), „skousers” (skirts and trousers) és az egyszárú nadrágok versengenek a figyelmünkért. A szoknyák és nadrágok rétegezése új formában tér vissza. A midi és mini fazonú szoknyák farmerekkel és elegáns szabású nadrágokkal párosítva friss és merész megjelenést biztosítanak.

Bevallom elsőre furcsa volt ez a fajta rétegezés, de azt hiszem ez is olyan, hogy minél többet néztem, annál jobban megtetszett, és a végére úgy éreztem, hogy bármelyiket tudnám viselni.

Soft Power – A kifinomult nőiesség új korszaka
A végére maradt a legkedvencem, a végtelenül kifinomult nőiesség. A finoman szabott blézerek, lágyan strukturált ruhák és természetes árnyalatok az erő és a nőiesség harmóniáját képviselik, ahol a magabiztosság nem éles vonalakban, hanem lágy esésű anyagokban és átgondolt részletekben nyilvánul meg. A soft power divat azt üzeni: az igazi erő nem a hangerőben, hanem a jelenlétben, a hitelességben rejlik.
Ha ilyen ruhát viselünk, egészen biztosan észre fognak venni anélkül, hogy hangosan kellene kérnünk a figyelmet.

2025 az önkifejezés éve a divatban, ahol a múlt inspirációi és a modern kreativitás találkoznak, a nosztalgia és az ártatlanság jegyében zajlik, hogy egy olyan öltözködési kultúrát hozzanak létre, amely úgy egyéni, hogy közben felszabadító.
fotók: pinterest
